Mit jelent fiatalnak lenni?

Fiatal, az azt jelenti: nem ismeri még az életet. Tele van lelkesedéssel. Szenvedélyek kormányozzák. Meggyőződése, hogy a világ hibás alapokon nyugszik s az is, hogy ő van hivatva ezeket az alapokat megváltoztatni, ha csak részben is, egy egészen szűk kis területen. Fiatal, az azt jelenti: ítéletet mond az öregek fölött. Hogy restek. Hanyagok. Önzők és tehetetlenek. Nem látják meg a tennivalókat. Vagy ha meglátják, kényelemből elmulasztják. Érzéketlenek a nép és a nemzet bajai iránt. (...) Mikor elfárad a sok lelkesedéstől, melyről megtanulja, hogy általában meddő és haszontalan, ha nincs meg hozzá az erő, mely kitartássá növelje. De ezt még nem tudja akkor. Csak a fiatalságot tudja és az annyit jelent, mint békétlenség. Nyugtalanság. Szebbnek és jobbnak a keresése. Új ösvények kipróbálása. Hála Istennek amelyik fiatal nem ilyen, abból hiányzik a fiatalság. (Wass Albert)

A néma székely

Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi.
Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok.
Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, csakis az ő fiacskájuk.
Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves.
Egyszer csak megszólal a gyerek:
- Sót!
Az egész család meglepődik.
- Jajj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz fiam?
- Beszélök.
- Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?
- Eddig ölég sós vót a leves.

Eljátszottam a gondolattal

Eljátszottam

a gondolattal,

hogy eljátszom veled,

veled ébredek és

ébren tartod

férfiénemet,

tervbe vettelek,

bevettelek,

és megízleltelek,

eljátszottam

és kijátszottam

mindent,

amit lehet.

Megízleltelek,

megrágtalak,

és kóstolgattalak,

egész egyetlen

életemmel

körbefontalak.

Betakartalak

magamba

fütyülve télre,

tavaszra,

védtelen lettem,

örömmel,

így élek,

foggal,

körömmel.

Ezer körömmel

kapaszkodva

lépek ingatag

bérceken.

Eljátszottál

a gondolattal,

hogy eljátszol velem?

Balatonalmádi képeslapok

Tóparti tantörténet

A  balatonalmádi móló mellett ülök egy padon, gyönyörködöm a magyar tenger tűnő párákkal mögött játszó partjaiban. A vízben 20-30 vadréce úszkál, olykor kijönne a partra, nem félnek az embertől, mert rendszeresen etetik őket.

Most is megérkezik egy jól öltözött, fiatal házaspár egy négy-ötéves kislánnyal, az anyuka kezében zacskó, s abban a kacsáknak szánt csemege.

-- Gyere, Szamanta, megetetjük a madárkákat! – mondja a kislánynak.

-- Nem madárkák, vadkacsák! – jegyzi meg határozottan a papa.

Az asszonyka úgy néz rá, mintha legalábbis felségsértést követett volna el.

-- Te ne szólj bele! Megoldjuk nélküled is!– förmed rá a férjére.

Aztán a kislányhoz fordul.

-- Kiálts a madárkáknak, Szamanta! Így, gyertek hattyúk, gyertek hattyúk!

-- Nem hattyúk, vadkacsák! – sziszegi szégyenkezéssel vegyes dühvel az apuka.

Ez már a nejénél is kiveri a biztosítékot.

-- Elég volt! Semmit sem tudok megtanítani ennek a gyereknek, mert mindig elvonod a figyelmét! – kiáltja eltorzult arccal.

Szamanta egykedvűen nézi őket. Csak a récék rebbennek fel riadtan.

Megszűnik kísérlet lenni

Szemben azzal, amit az egyház mond (...), egy házasság nem tekinthető szentnek és visszavonhatatlannak, amíg az a házaspár nem hoz létre egy harmadik lelket, egy gyereket. Egészen addig a pontig a házasság nem magasabbrendű, mint amikor az ember megcsókolja az első fiút az életében; csak kísérlet. De amikor megteremtettek egy gyereket, akkor megszűnt kísérlet lenni, ténnyé vált; mint a pápai tévedhetetlenség vagy a kromatikus skála. Kell, hogy legyenek ilyen tények, amelyekre föl lehet építeni egy világot még akkor is, ha önkényesnek tűnnek. (John Hoyer Updike)

Országháza

Kis országnak

nagy a háza,

elfér

a hatalmi

játszma,

szép a múlt

a falain,

nem szűrődik be

a kín.

Országháza,

de magos,

benne sok

paragrafus,

szédítők a

kilátások,

mert csak

 Rózsadombra

látok,

és a villák

fényein,

nem szűrődik át

a kín.

Odalenn

a vén Dunán,

lények vágynak

fény után,

nem érik el,

lemerülnek,

csak egy költő

látja őket,

bronzba öntött

szavain,

mindig áthallik

a kín.